1.fejezet - Az utazás

 Hyeye szemszögéből:

- Hyeye ébredj már fel, késésben vagy. - kiabált velem az anyám, már kora reggel- Lekéssük a gépet. – kipattantam az ágyból, gyorsan felöltöztem, megmostam a fogam és már indultunk is a repülőtérre. Elég hamar odaértünk, még tizenöt perc volt az indulásig. Közben felhívtam legjobb barátnőmet Katy-t  aki már  hónapja Koreába költözött.

                - Szia Katy. Még tizenöt perc és indul a gép. - mondtam lelkesen.

                - Szia, már alig várom hogy itt legyél…

                - Én is…várj csak nem felejtetted el? – kérdeztem meglepődve és kicsit sértetten.

                -  Háát…

                - Katy! Hogy felejthetted el? Hisz már olyan régen vártuk ezt a napot. – erre rám nyomta a telefont. – EZT NEM HISZEM EL! –kiáltottam,erre mindenki rám nézett.  Lehajtottam a fejem és a mosdó felé indultam. Neki ütköztem valakinek. – S-s-sajnálom. – mikor felnéztem egy duci férfivel találtam szemben magam,kezében egy soju-val. Ekkor megragadta a kezem és elrángatott a fiú vécébe. Neki lökött a falnak és elkezdte kigombolni a nadrágját. Most jöttem rá hogy ez mit akar tőlem. Segítségért kiabáltam, de senki sem jött segítségemre. Már levette a nadrágját, erre én megrúgtam…ott, ebben a pillanatban összeeset. Elkezdtem az ajtó felé futni, de megragadta a karom és visszarántott. Ekkor feladtam és tudtam hogy ez az ismeretlen fickó most meg fog erőszakolni.  De szerencsémre valaki berúgta az ajtót és elkapta a férfi karját és kirántotta a fülkéből. Behúzott neki, aztán a férfi elszaladt. Megmenekültem.

                - Jól vagy? –kérdezte a fiú…nagyon ismerős volt.

                - I-igen…- sírva fakadtam. Oda jött hozzám átölelt. Elég sokáig voltunk így, aztán bejött valaki az ajtón és döbbenve nézett rám. Kimentünk. – Köszönöm.

                -  Bárki megtette volna. – mosolygott.

                - Mennem kell, szia… és még egyszer köszönöm szépen. – mondtam neki, majd elrohantam, mert már csak perc van a gép indulásáig. – Itt vagyok. – szóltam anyunak.

                - Te meg hol voltál? Mindjárt indul a gép és te ilyen ráérősen sétálgatsz.

- mondta, illetve kiabált velem. Mindenki minket nézett.

                - Bocsánat. – lehajtottam a fejem. Ezek után elköszöntem anyutól és felszáltam a gépre. Az első osztályon utaztam. Nagyon hosszú volt az út, közben bealudtam. 

                -Kislány,ébredj már fel!Leszállt a gép...-kiáltozott,egy fiatal nő.

                -Mii?-keltem fel rémülten.

                -Már 15 perce földet értünk.

                - Tényleg? - ezt hogy aludhattam át?- Elnézést,már megyek is. Álltam fel. Mikor kiértem egy férfi nyújtotta át nekem a bőröndöm.-Köszönöm!-mentem tovább. A mozgólépcső mellett megláttam Katyt. Nagy szerencsére hogy nem késett el. 

               -Szia, és nagyon sajnálom a történteket!- mondta, lehajtott fejjel.

               - Semmi baj, a lényeg hogy most itt vagy!- mosolyogtam. Aztán hosszasan megöleltem a barátnőmet.

               -Mehetünk?- kérdezte.

               -Persze, már alig várom hogy láthassam a lakást.